Minden Egy Tudásegyetem, avagy az Egység Bölcsesség Tökéletessége

Möbius-Bölcselet-Tanítás-Világszemlélet-Gyógyítás egy helyen egyetemes szimbólumok oktatása Hermész Triszmegisztosz tanításai alapján

 

 

" VERUM NESCIO QUID FACIAM" - AZAZ - "AZ IGAZSÁGGAL NEM TUDUNK MIT KEZDENI !"

Van-e jelen korunkban értelme a bölcsesség mindent átható erejéről írni, ha bölcsészet alatt régmúlt idők tanuinak szólásait idézzük, minden okfejtés nélkül!

Van-e értelme korunkban a bölcsességről beszélni, mikor az emberi tudat gépekbe történő zsugorítása a fennen hangoztatott cél!

Van-e értelme korunkban a bölcsességről, mind eredendő egyetlen tudásforrásról egyáltalán gondolkodnunk, mikor az emberi tudomány célja, hogy az anyag legapróbb részleteit megismerje!

Van-e értelme korunkban a bölcsességről nem megfeledkezni! Nos, igen van! S, nem is , hogy van, hanem szükséges, sőt, mind inkább elengedhetetlenül fontos! A szellemi hagyományörzés fenn kell, hogy maradjon!

Kezdjünk el mégis kezdeni valamit a valósággal! S, itt most nem az elsőre történő elfogadást gondolom - mert az megrendítő erejű! Inkább menjünk hozzá egy kicsivel közelebb, s kezdjük el csupán figyelni! Nem elsőre levonni a következtetéseket, csak figyelni, előítélet nélkül!

A tiszta pillanat csendje és harmóniája ....

 

 

Az igazsággal nem tudunk mit kezdeni!

Annyira hozzá vagyunk szokva, hogy az általunk tapasztalt világ „embertelen és hazug”, hogy szinte elfelejtettük, milyennek is kellene, hogy legyen az eredeti isteni világ!

A Valós Világ!

Ez nem azt jelenti, hogy egy újabb valóságshow után esedezünk, hanem azt, hogy tényleges elvárásaink oly régóta állnak a küszöbön, hogy szinte már ők váltak a küszöbbé!

Az ember kivetítése hozza létre a tapasztalható világot! Ez egy vetített, holografikus helyzet, melynek eredménye az, hogy „egy szocializált világba születünk bele!  A tiszta „hozott anyaggal” rendelkező újszülötteket aztán bedarálja majd a felnőttek által elfogadott uniformizált világ! A folytonosság örök köde – „dédapáink is így éltek” - az állandóan „fejlődő anyaggal” társulva, mind szövetséges” rögzíti ezt a helyzetet. Ennek eredménye, hogy a felébredés ritkán sikerül a káprázat világból!

A szokásformáló gondolatok kapcsolódnak, soha nem ellenőrzött érzéseinkkel. Melyek létrehoznak egy olyan indulatokkal, s az ezekre adott reagálásokkal teli világot, hogy annak egyéni és közösségi megtapasztalása és annak egyeztetése teljesen leköti minden energiánkat! Ez lesz azután a tananyag egy életre! Ezt bogozd ki, ha tudod! A káprázat így tartja fenn „örök uralmát!

Egy tiszta szituációt kellene teremteni! Egy olyat, amit mindenki egyformán értelmez!

Mind például, amikor nem régen, földi méretekben egyszerre kikapcsolták az áramot több országban. Amennyiben a Föld valamennyi, vagy közel valamennyi országában egyszerre eloltanák a lámpákat, kikapcsolnák, az „örök mókuskerék „felelősét” az elektromos áramot, akkor valószínűleg a visszakapcsoláskor- pl.: egy óra múlva – már nem oda csatlakoznánk be ahonnan „kikapcsolódtunk”! S ezt nem csak a szó, hagyományos értelmében mondom!

Az igazsággal nem tudunk mit kezdeni!

Ez ezektől függetlenül igaz!

A Föld történetében, figyelembe véve annak elképzelt korát, - tudva a kozmikus év numerológiája mögötti valóságos helyzetet-, több mind százezer civilizációnak volt lehetősége arra, hogy megtegye, a nagy ugrást. Hogy elérje a megvilágosodást! Erről mi nem tudunk, nem képezi semmilyen tudományos, régészeti, antropológiai munka tárgyát!

Csak úgy „játszásiból” érdemes lenne elgondolnunk, hogy a dinóknak – figyelembe véve a Földön eltöltött uralkodásuk idejét - minimum háromezerszer lett volna lehetőségük, hogy ezt elérjék! Csupán valószínűsíteni tudjuk, hogy így lehet! De, mivel nincs” bizonyítva, ez nem témaköre egyetlen „alapkutatásnak sem, mert kiesik a tudomány látóköréből! Ezért elfogadottan a csupán csontozatukat keressük, s örülünk, ha rátalálunk egy tojásra! A csontokkal, s a szaporító anyagukkal foglalkozva, tulajdonképpen saját érdeklődési körünkről teszünk tanúbizonyságot! Az ilyen jellegű munka, behatárolja az elérhető eredmények „minőségi szintjét”! S, egyértelműen mutatja be, hogy mire vagyunk kíváncsiak a múltból!

„Engem csak az anyag érdekel”!

Figyelmünk jellegével egyértelműsítettük, hogy nekik csupán „alacsonyabb szintű életük lehetett”! Semmi egyedfejlődés, semmi önmagára ébredés.  A múzeumok, kiállítások bemutatott anyaga, a táplálkozás nehézségeivel foglalkozik, földi szinten ugyanúgy, mind a szárazföldön, a levegőben, s a vizekben egyaránt! Mindegy, hogy növényevő, vagy ragadozó volt a kiszemelt egyed, sok tízmillió éven keresztül. Az akkori földi „civilizáció csak úgy telt nap –nap után, hogy csak ezzel voltak elfoglalva! Saját elképzeléseink szerint! Nem tudni mennyi tudatosság van ezekben a behatárolt „kutatási területekben”, de ha feltételezzük, hogy csak nem átgondolt teóriákról van szó, nos, akkor is szomorú, ránk nézve, a következetlenségünk! S, ezzel azt az át nem gondolt teóriát ültetik el az emberek fejében, hogy ez volt az a szint, amit meg tudtak valósítani annyi millió év alatt!

Mind tudjuk, egy kozmikus év – 25920 földi évnek felel meg - a mai csillagászat, asztrológia, asztronómia elfogadott értelmezése szerint, küszöbpontként elfogadottan elegendő egy adott „kultúra beteljesítéséhez”! Ez annyit jelent, hogy ennyi idő a Kozmosz részéről adott időtartam, hogy a 12 csillagkép összes befolyásoló tényezője érvényesüljön a Földön, s ezeknek hatására az akkor épp uralkodó földi „értelmes lény” elérje a megvilágosodás szintjét! Azt tudjuk, s már el is fogadtuk ezekről a lényekről, hogy nagyon sok millió éven keresztül uralták a Földet! Nehezen tudom elfogadni azt a ki nem mondott elgondolást, hogy ennyi idő alatt, semmi mást sem csináltak, mind növényeket ettek, s ragadozóik ezekre vadásztak!

  • A legmerészebb publikált kutatási feltételezés a raptorok kb.: 60-70-es I.Q. - jával „fantáziál!

Hát ez végtelen silány élet lehetett, évmilliókon keresztül! El hisszük, hogy ennyit sikerül elérniük?

 S itt van még az a kényes kérdés, mely megkerüli a tapasztalható, állandóan változó, dinamikus szemléletet, hogy a teremtő miként „tűrhette ilyen sokáig törvényei áthágását”! Természetesen nem így volt!

Az általunk képviselt világszemlélet, mely ránk jellemzően állandóan az újat igényli, követeli, egyedüli elfogadott kritériummá emeli, az „új” tervek megszületését, megvalósítását, miként nem jelentkezett, miként nem mutatkozott meg annyi időn keresztül, azokban az időkben, amikor a Föld táplálékláncának csúcsán a „ dinók ” voltak az uralkodók!

Senki előtt nem titok, hogy a letűnt kultúrákkal a „régészet tudománya” foglalkozik speciálisan!

Így nyitva marad „néhány kisebb kérdés”!

A Föld múltjában valószínűsíthetően élt kultúrák, civilizációk kutatása miért azonos az ásatások által felszínre hozott leletek korának meghatározásával! Miért csak az anyag a fontos minden vizsgálódásnál! Miért az, amit kézzel meg tudok fogni az a mérvadó egy korra! Ezeknek az élőlényeknek nem voltak Isteneik? Nem voltak érzelmeik! Nem fejlődtek oda évmilliók alatt, hogy „városokat hozzanak létre”! S, itt elkezdődhetne egy felsorolás, a hasonlóságok segítségével!

S, a mindig fellelhető egyetemes kérdés!

Vajon a Földön élt eddigi kultúrák, civilizációk soha nem hagytak ránk nézve olyan megállapításokat, melyeket hasznosítani tudnánk!

Nem foglalkozunk eddigi elért vívmányaink eredményeinek hasznosításával!

Mindig ez az „égő gyújtózsinór állandóság „az, ami az életre jellemző! Mindig az új utáni rohanás a lényeg, aztán ez „hamvaiban hullva, marad az ujjaink között! Valóban azt gondoljuk ez a Teremtő célja! Ezt akarja belénk nevelni? Finoman szólva is kétlem!

De, vissza az eredeti folyamba!

Miként is van az, hogy azon az egy nézőpontunkon nem vagyunk hajlandók változtatni, hogy mindig változni akarunk!

Ez paradoxonnak tűnhet, de így, ebben a formájában, hűen mutatja be megszokásainkat, s azt a mindig elfogadott, eljátszott helyzetet, hogy életünk, nem fogadja el, s egyáltalán nem gyakorolja a felelősséget, mind az „Isteni Tanítások Lényegét”! Semmilyen szinten sem! Nem ismerjük a tisztelet fogalmát!

Nem ismerjük a feltétlen szeretet fogalmát!

Nem ismerjük a felelősség fogalmát!

S, nem tudjuk, mit értsünk „együttérzés, elkötelezettség, feddhetetlenség alatt!

Nem érünk rá semmire sem, hiszen „gyorsan élünk”!

Pedig az élet alapfeltétele a teremtő feltétlen szeretet! A Nap mindenkire süt, legyen az erre méltó, vagy méltatlan! Felelősséggel, teszi a dolgát „régóta” együtt érzően minden lény felél Elkötelezettsége, feddhetetlensége megkérdőjelezhetetlen!

Ilyen az igaz természet ember által megtapasztalható viselkedési formája! Ilyen a valóság kendőzetlen arca!

S itt van újra az eredeti kérdés: Miért van az, hogy

Az igazsággal nem tudunk mit kezdeni!

 



Weblap látogatottság számláló:

Mai: 1
Tegnapi: 4
Heti: 9
Havi: 280
Össz.: 23 407

Látogatottság növelés
Oldal: Az igazsággal nem tudunk mit kezdeni!
Minden Egy Tudásegyetem, avagy az Egység Bölcsesség Tökéletessége - © 2008 - 2024 - mindenegytudasegyetem.hupont.hu

A HuPont.hu segítségével a weboldalkészítés gyors! Itt kezdődik a saját weboldalkészítés!

ÁSZF | Adatvédelmi Nyilatkozat

X

A honlap készítés ára 78 500 helyett MOST 0 (nulla) Ft! Tovább »